2013.01.11.
21:15

Írta: TomatoMalta

Katasztrófa nap

P8290010.JPGFolytatom, ahogyan ígértem. Bár most egy kicsit körülményesebb, mert nincs még internet a házban ahová költöztem (Ők is csak két hete laknak ott). Szerencsére egy vadonat új lakásról van szó, ezért nem bánom. A srác aki a lakást kiadta azt mondta, hogy február első hetében kötik be az internetet, szóval addig a Mekiből és a munkahelyemről netezek. Máris megvolt az első kis problémám az új lakásban. Történetesen a csap a fürdőszobában úgy letört ahogyan volt és beleesett a kádba. A víz pedig mint a vízesés tört fel a csap helyéből.

1 komment

2013.01.10.
16:48

Írta: TomatoMalta

Új lakás, új munka, problémák

P8270003.JPGÚjra itt vagyok. Sajnálom, hogy eddig nem tudtam frissíteni a blogot, de be vagyok havazva. Annyi új dolog történt velem mostanában, amennyi az elmúlt 3 hónapban összességében nem. Először is új lakásba költöztem és van egy másod állásom is.

1 komment

2012.12.13.
19:50

Írta: TomatoMalta

Christmas Party és uniformis

P9100028.JPGMúlt vasárnap Christmas party volt nálunk. Néhány szomszéd (akiknél a születésnapi vacsorámat tartottuk) és Nicola barátai voltak meghívva meg persze én. Christmas drinks and nibbles with a touch of Sweden and the UK néven szólt a meghívó vagyis "Svéd és UK karácsonyi ital és majszolni való vár".

 

2 komment

2012.11.27.
19:53

Írta: TomatoMalta

Marsaxlokk, a híres piac és VoipCheap.com

P8130034.JPGMegint itt vagyok. Tudom, tegnapra ígértem, de ami késik, nem múlik.......

Vasárnap a Marsaxlokk-i piacon jártam, ami itt nagyon híres, minden vasárnap árusok lepik el a Marsaxlokk-i kikötő partját szinte teljes hosszában. Úgy kell elképzelni, mint otthon a Zsarnai piacot és a Búza téri piacot egyben, mivel, hogy itt nem csak ruhák hanem zöldségek, fűszerek és halak is vannak.

Szólj hozzá!

2012.11.25.
14:29

Írta: TomatoMalta

Pocséklás és furcsaságok 2.

P8130050_2.jpgRégóta nem írtam új postot tudom, de el voltam foglalva többek között az otthoni dolgaimmal és  az intézni valóimmal. Szinte minden napra jutott valami amit el kellett intéznem. Igyekszem gyakrabban frissíteni a blogot és megkapok minden üzenetet, amit írtok és próbálok is rájuk válaszolni amint tudok.

Szólj hozzá!

2012.11.07.
19:23

Írta: TomatoMalta

2. hónapforduló

P7270014.JPGMa pontosan 2 hónapja érkeztem Máltára. Viszont úgy érzem mintha már vagy fél éve itt élnék, sokkal többnek tűnik nekem 2 hónapnál. Olyan sok minden történt ez alatt a 2 hónap alatt, hogy máskor évek alatt nem történt velem ennyi minden.

Szólj hozzá!

2012.11.04.
16:40

Írta: TomatoMalta

Ünnepek

P7270007.JPGA legjobban az időjárást szeretem ebben az országban. Még soha nem napoztam november első napjaiban, mert arra még sohasem volt pénzem, hogy a tél beköszöntével valami távoli országba utazhassak, ahol nyári meleg van, a téli sportokat meg nem szeretem (a telet se szeretem) ezért nem utazom a hegyekbe sem, ahol állítólag síelés közben is fog a nap. Szóval tegnap megint leégtem (a napon), persze anyagilag sem állok éppen jól. Kora reggel nagyon meleg van még mindig és süt a nap ezerrel, délben viszont jönnek a felhők és kicsit enyhül a meleg, estére pedig hűvös van (zokni nélkül, pólóban).

Szólj hozzá!

2012.10.28.
20:48

Írta: TomatoMalta

A 2. állásom II.

P7270005.JPGPontosan 14 napja nem írtam, de ma újra itt vagyok. A történet a következő: a második állásommal együtt már nagyon el vagyok havazva és kicsit fárasztó is ennyit dolgozni. Általában hozzá vagyok szokva, hogy szinte egész nap dolgozom, otthon is 2 állásom volt (bár nem minden nap). Azért ez nem olyan jellegű munka, mint ott. 

Szólj hozzá!

2012.10.15.
01:09

Írta: TomatoMalta

A 2. állásom

P7110014.JPGKicsit, nagyon, vagy inkább elképesztően régen írtam új postot. Kissé elfoglalt lettem, mert szerda óta van már délutáni állásom is.

A 2. állásomat Nicola találta nekem, mert Ő gyakran jár étterembe itt a környéken. Az étterem nem olyan típusú, mint a délelőtti hely, az inkább reggelizőhely egyetemistáknak ehhez képest. Ez egy kb. 100 főt kiszolgáló "igazi" étterem. Szóval Nicola ott járt nem rég és beszélt a séffel, gondolom szóba került, hogy nincs-e szüksége segítségre. Persze, hogy volt.

Szólj hozzá!

2012.10.06.
13:16

Írta: TomatoMalta

"Show must go on" vagyis a show-nak folytatódnia kell

P7050004.JPGÚjra itt vagyok, az előző napokban kicsit sok dolgom volt, nem volt időm új postot írni. Újabb interjúm volt péntek este, utálom a péntek estéket itt, annyira zűrös, túl sok ember lődörög az utcákon, többségében külföldi fiatal (magyar fiatalokat is hallottam, de nem mentem oda hozzájuk, csak mert magyarok). Hangoskodnak és egyébként is kicsit többet isznak annál amit én még el tudok viselni, szóval kerülöm Őket.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása