Folytatom, ahogyan ígértem. Bár most egy kicsit körülményesebb, mert nincs még internet a házban ahová költöztem (Ők is csak két hete laknak ott). Szerencsére egy vadonat új lakásról van szó, ezért nem bánom. A srác aki a lakást kiadta azt mondta, hogy február első hetében kötik be az internetet, szóval addig a Mekiből és a munkahelyemről netezek. Máris megvolt az első kis problémám az új lakásban. Történetesen a csap a fürdőszobában úgy letört ahogyan volt és beleesett a kádba. A víz pedig mint a vízesés tört fel a csap helyéből.
Mindössze annyi bajom volt ezzel, hogy nem a kádba lőtt ki a vízesés, hanem a padlóra. Amikor beköltöztem már mondták nekem, hogy el van törve. Meg is néztem, de akkor még csak folyt a víz a csap mellett amikor megnyitottam. Szóval első nap még simán lezuhanyoztam így és elzártam amikor kész voltam és kész. Nem folyt tovább. A második nap reggelén viszont zuhanyozás után már nem tudtam elzárni, minél jobban nyomtan lefelé a kart, annál inkább erősödött a vízsugár, amíg az egész kar bele nem esett a kádba. Már senki sem volt otthon és még fél órám volt, hogy beérjek dolgozni. Kicsit később keltem a szokásosnál, gondoltam már nem kell busszal mennem a munkahelyemre ami eddig 40-45 perc volt busszal, most már csak 10-15 perc gyalog. Szóval úgy gondoltam, van elég időm beérni. Na de így már nincs, hogy közben katasztrófa övezet lett a fürdőszoba. Mivel a vízsugár nem nagyon hagyott alább, megpróbáltam beterelni a vízsugarat a kádba, ami nagy nehezen sikerült is a régi törött kar, egy szemétlapát és a WC kefe tartójának segítségével. Közben egy másik lapáttal a WC-be lapátoltam a padlóról a vizet, és próbáltam megkeresni a főelzáró karját, hogy elzárjam végre a vizet. Sehol sem találtam, nálunk otthon a fürdőszobában van a főelzáró, pont az ilyen esetekre. Gyorsan elrohantam a szobámba a telefonomért és felhívtam a srácot aki kiadta a lakást, a másik kezemmel pedig tartottam a vízcsap karját. Persze ilyenkor van kevés pénz a telefonomon, tudtam előre hogy akkor fog "kidobni" a vonalból amikor éppen fontos hívást bonyolítanék. Szóval felhívtam a srácot és mondtam, hogy hívjon vissza, erre Ő azt mondta, hogy alig van pénz a telóján, "mi van?". Mondom letörtem a kart a fürdőszobai csapon. Mire Ő: "az már el volt törve, nem te törted el". Mire én: De ez most annyira letört, hogy a kádban van és a víz éppen vízesésben tört elő a csapból. Erre Ő: Óóóóóóóóóóóóóóóó, neeeeeeeeem, Gabiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!! Kértem, hogy azonnal mondja meg hol van a főelzáró, hogy elzárhassam a vizet, mert nem találom sehol. Azt mondta, hogy az lent van a pincében, tehát nem tudom elzárni. ÓÓ remek gondoltam. De elküldi nekem a tulajdonos számát SMS-ben és hívjam Őt. Nagyon jó. De a pénzem nem lesz elég a telefonon. Nem baj, felhívtam. Senki sem vette fel. Gondoltam megpróbálom pár perc múlva megint, hátha csak alszik még. Addig felhívom a munkahelyem, hogy lehet, hogy kések egy kicsit. Így is tettem, de a a főnököm felesége annyit kérdezősködött, hogy az összes pénzemet elbeszéltem. Mire a tulajt akartam hívni egy centem se maradt a telefonon. Úgy hagytam a csapot ahogyan volt és elugrottam a másik utcában lévő kisboltba telefonkártyáért. Természetesen nem volt nekik, csak még egy utcával odébb a másik boltban. Nem baj, de legalább kaptam és hazafelé kapargattam a feltöltőkártyát, hogy ne húzzam ezzel az időt otthon. Beértem a lakásba és tárcsáztam a számot amin fel lehet a kártyát tölteni, és beütöttem a 16 jegyű számot amit kért, de véletlenül megnyomtam a hívás gombot is, mert marha ideges voltam. Erre megszakadt a vonal, visszahívtam a számot és beütöttem a kódot még egyszer, de azt mondta hang, hogy a szám nem jó és ez már "elhasznált kód". Nem hiszem el!!!!!! Elb@........tam 5 eurót a semmire. Hihetetlen!!!!!! Ezután végig gondoltam, hogy megint felkaptatok a parton a kisboltig és veszek egy másik kártyát újabb 5 euróért, csodálatos. Vettem is vissza a kabátom, csak gondoltam megpróbálom még egyszer ezt a kódot, hátha "hazudott" a géphang hisz nem írta fel a számlámra az 5 eurót, le meg nem nyelheti. Szóval megpróbáltam, és sikerült ugyanazzal a kóddal és elfogadta és megkaptam az 5 Eurómat. Rögtön hívtam a tulajt és elmeséltem neki hogy eltört a fürdőszobai csap. Erre Ő: "tudom, majd délután 4-kor megyünk megjavítani, semmi baj". Mondom, de van baj mert a víz éppen ömlik kifelé a csapból és minden elázik, jöjjön ide most és zárja el a vizet, de rögtön. Erre Ő: "Repülni nem tudok, kb fél óra és ott leszek". Remek jól el fogok késni melóból, de legalább azalatt a fél óra alatt megittam a kávémat és megreggeliztem, úgy, hogy közben a fürdőszobai csap "morgását" hallgattam. A vizet, úgy ahogy sikerül beterelnem a kádba, a padlóról pedig belapátoltam a "felesleget" a WC-be. Szóval nem volt mit tennem, vártam. Meg is érkezett a fickó, szépen bemutatkoztunk és kértem, hogy azonnal zárja el a vizet, mert állati sok vízszámla lesz így. Erre Ő: "mindjárt megkeresem, hogy hol van". Mi? Nem tudja, hogy hol van? Nem hiszem el, ez a reggel egy katasztrófa. Mondtam neki, hogy a főbérlő szerint a pincében van, mire Ő: "nem, nem, odakint van valahol". Hol odakint? "valahol az erkélyek egyikén" mondja Ő. Meg is találta, az egyik üres szoba erkélyén egy gáz cső elzáróra hasonlító kar volt. Kérdeztem, hogy ezt miért nem mondta, nekem telefonon, hogy valahol itt van? Erre Ő: "én se tudtam". Mindegy már nekem, csak had menjek dolgozni, erre kifordult az ajtón és elment, de még visszaszólt, hogy délután 4-kor jönnek megjavítani a csapot. Mondtam, hogy JÓ. Bye.
Aztán mint az őrült felkapkodtam a táskáimat, a munkaruhámmal és rohantam dolgozni. Csak 1,5 órát késtem, az igazán nem sok. A főnököm persze hozta a formáját. Az első kérdése: "Mit törtél el?" Mondom, nem én törtem el, már el volt törve csak "segítettem" rajta. Most már tutira eltört. Szerencsére a főnököm nem az az ideges fajta, elviccelte az egészet és én olyan gyorsan mentem dolgozni, ahogy tudtam.
A házinénim azóta is zaklat, most éppen az a baj, hogy "lelaktam" az edzőcipőt amit kölcsönadott nekem és vegyek neki másikat. Én mondtam neki, amikor ideadta, hogy dolgozni kell, azt mondta nem baj. Tényleg széthasználtam, de akkor sem volt új amikor ideadta. Szóval ha a felét kifizettette volna velem azt mondom OK. Nade egy teljesen új cipő? Azt még meggondolom.
Folytatom........
Utolsó kommentek