My new life in Malta

Lassan úgy járok interjúkra, mintha csak a boltba szaladnék le valamiért. Ez a mai interjú azért még nekem is sok volt, pedig én türelmesnek tartom magam.

Az előző posztban nagyjából ott hagytam abba, hogy kipróbálom a Portomaso-s éttermet és majd meglátom, hogy melyiket válasszam. Reggel fél 8-ra kellett mennem, az étterem ajtaja már nyitva volt és csak egy valaki volt a pult mögött aki éppen előkészítette a nyitást. Megmutatta, hová kell mennem és közben az is megérkezett aki mellett egész nap dolgoztam.

Mióta legutóbb írtam egy kicsit felgyorsultak az események. Leírom szép sorjában. A második napom az étteremben még jobb volt, mint az első. Nem sok vendég volt ezért a "staff" vagyis mi (Jude, Jack, Andrea, és én) elég jól elszórakoztunk. Egész nap dumáltunk, persze mindenki talált magának valami fontos "elfoglaltságot" mert ücsörögni nem illik ha óradíjban fizetnek és így legalább a főnök nem talált ki valami hülye feladatot csak, hogy dolgoztasson. Szóval 5 órát végig szórakoztunk, és megtudtam még pár dolgot a többiekről.

Ma elkezdtem dolgozni az "új" munkahelyemen. 9-re kellett mennem és 6 órás a meló. A kitchen helper meló amit elvállaltam, úgy 10-15 perc busszal. Ez az utolsó interjúm helyszíne. Saját króm borítású pultom van, ami felett egy olyan polc van, mint a pizzériákban kicsi konténerekkel. A konténerekben felszeletelt gomba, hagyma, paradicsom, sajt van, két különböző méretűre vágott hagyma, gomba és paradicsom rekeszekkel. Minden reggel feltöltöm majd ezt a pultot és én készítem a saláta megrendeléseket.

Az elmúlt pár nap nagyrészt állásinterjúkkal telt (nem csak kagylót gyűjtögetni jöttem Máltára), mivel az irodai állásokról, amiket megpályáztam még nem kaptam visszajelzést, gondoltam addig bármi jó lesz. Így aztán elküldtem a CV-met, meg a motivációs levelet néhány kávézóba, étterembe, akárhová. Az álláskínálatokat többnyire az ETC Málta honlapján találtam, de folyamatosan követem a The Times of Malta napilap internetes változatán az apróhirdetéseket. Nem veszek újságot, ha nem muszáj.

Kezdjük a költöztetéssel. Reggel 9 óra körül megérkezett az utcába egy hatalmas piros autó amelyiken daru is volt. A sofőr és a segédje szépen komótosan (ebben az országban senki nem siet semmivel) összerakták a daru darabjait, kitámasztották az alját (azt hiszem szaknyelven: letalpalták). Gondoltam, biztos valami építési munkát fognak végezni pl. a tetőn. Ezután megérkezett 2 nagyméretű teherautó ami bútorokat és egyéb ingóságokat hozott. Ekkor jöttem rá, hogy ez a két dolog összefügg. A daruskocsi költöztetni jött.

Tegnap reggel délelőtt St. Juliansba menet a főúton parádéba botlottam. Cserkész csapatok vonultak fel zászlókkal, egyenruhában. Nagy múltra tekintenek vissza Máltán a cserkészcsapatok, az elsőt éppen Sliemában 1908-ban jegyezték be. Összesen 47 bejegyzett cserkéscsapat létezik a szigeten több mint 2500 taggal, amely korábban csak fiúk számára volt elérhető, mostanra viszont már koedukáltak a csapatok.

A következőkben olyan dolgokról fogok írni, amelyek különböznek attól, amit megszokhattunk otthon. Nem feltétlenül rosszabb, csak más.

Ma Valettában voltam a személyi igazolványomért, utána pedig felfedeztem a környéket. Vittem az értesítő levelet az irodába ahogy kérték, de először újra fényképet kellett csináltatni. Nem, nem azért, mert elrontották, hanem mert az a kép kerül a kártyára amit akkor készítenek amikor visszamész az értesítővel. Az előző kép a nyomtatványon marad. Érdekes!! Ezután vissza küldtek a másik szobába és végre megkaptam az igazolványt.

Ma reggel levittem az ajtó elé a szemetet, mondtam Nicolának, hogy várom a levelet az ID Card Office-ból, így ideadta a postaláda kulcsát, de reklám újságokon kívül semmi nem volt benne. Azt mondta, nézzem meg később.